A különleges bánásmódot igénylők

Mindenki másképp egyforma.
Miközben a Didaktika könyv vonatkozó fejezetét olvasgattam, azon tűnődtem, hogy milyen vékony a határ a normálisak és a nem normálisak között. Eleve, mit értünk normális alatt? Átlagosat? És létezik ilyen konkrét, valós, hús-vér ember, aki minden szempontból normális, vagy ez csak egy elméleti kategória?

És a másik kérdés, hogy teljes mértékben szubjektív a kategória. Legalábbis elképzelhetetlennek tartom, hogy intézményes keretek között megbízhatóan, mérhető módon meg lehessen állapítani valakiről, hogy minden tekintetben normális-e, vagy sem. És viszont: szerintem bárkiről be lehetne bizonyítani, hogy ilyen vagy olyan tekintetben eltér az átlagostól, és nem számít normálisnak. Ráadásul úgy gondolom, hogy ezt a régi korok embere tudta, hiszen számos szólás, közmondás, szállóige utal erre.

Gnóthi szeauton.
Én elég pontosan tudom magamról, hogy mely területek az erősségeim, és melyek a gyengeségeim. Megtanultam együtt élni velük, a gyengeségeimet fejleszteni, az erősségeimet kiaknázni. Ma is ezt teszem, és szépen el lehet boldogulni az életben. Hogy normálisnak számítok-e? Fogalmam sincs. Ezzel el is mondtam a véleményemet a témáról: Egy tökéletes világban minden egyes gyereket pontosan felmérnénk, és rajzolnánk róla egy képesség-térképet, amiben látszik, hogy miben jó, miben gyenge, és miben átlagos.

Egy tökéletes világban minden gyerek erősségeit tökélyre fejlesztenénk, gyengeségeit pedig az átlagos szintre csiszolnánk. A gyengeségeknek feltárnánk az okait, és mérsékelnénk azokat. Az érzelmi okokat pszichológiai eszközökkel, a környezeti okokat a környezet megváltoztatásával, a testi okokat sebészetileg, vagy alternatív gyógyászati technikákkal. Egy tökéletes világban tudnánk, hogy mindez lehetséges, és valóban lehetséges is lenne.

Didaktika
Jelenleg a didaktika számos, különleges bánásmódot igénylő kategóriát sorakoztat fel. A főbb kategóriák a következők:

1. Speciális nevelési szükségletű gyerekek. Ezen belül is van egy sor alkategória, és mindegyik főbb jellemzője, hogy a gyengeségüket a gyógypedagógia eszközeivel szükséges fejleszteni.
2. Tanulási problémákkal küzdők. Számukra a normális keretek között megvalósuló tanulási folyamat okoz problémát valamilyen környezeti vagy testi adottságuk miatt.
3. Magatartászavarok miatt problémások. Náluk jellemzően valamilyen pszichológiai sérülés áll a háttérben, és emiatt nehezen kezelik a környezet kihívásait.
4. Kivételes képességű tanulók. Ők valamilyen területen kimagasló eredmény elérésére képesek.

Ahogyan a fenti felsorolás is mutatja, azokat soroljuk a különleges bánásmódúak közé, akik valamilyen szempontból, pozitív vagy negatív irányban kilógnak a sorból.

A mai oktatási rendszer alapvetően kétféle megoldást alkalmaz az ő esetükben:

1. Az integrált oktatás keretében a többiekkel együtt részt vesznek a szokásos tanórákon, és ezt kiegészítve heti 1-2 órában gyógypedagógus foglalkozik velük, hogy fejlessze őket a gyenge pontokban. Ehhez kapcsolódhat még a szaktanárok részéről a korrepetálás, a különóra. A mérések alapján egy osztály akkor képes az integráló funkcióját betölteni, ha a speciális nevelési igényű gyerekek a létszám legfeljebb 15-20%-át (de maximum 45%-át) teszik ki.
2. Speciális intézményekben fejlesztik a tanulókat, elszeparálva őket a többiektől.

Vélemény

Csak nekem tűnik úgy, hogy itt valójában nem történik más, mint egy magasabb fokú differenciálás? Egy jól differenciált oktatási rendszerben mindenkinek meg lehetne találni a helyét. És itt el lehetne menni egészen az alternatív tantervekig, amelyben a képességek alapján besorolt tanulókat eltérő követelmények szerint, eltérő célok érdekében, és eltérő módszerekkel kellene képezni, ahogyan ez néhány helyen már meg is valósult tőlünk nyugatabbra és északabbra.

Megfelelő oktatásszervezéssel, megfelelően felkészített oktatókkal mindez nálunk is megvalósítható lenne.

A gyakorlat pedig egy "normális" és elvileg "homogén" osztályban is tartogat meglepetéseket, fejlesztési igényeket. Ehhez elég elolvasni a Tükrözött osztályterem c. blogom eddigi bejegyzéseit, és máris látható, hogy ha igazán hatékonyan szeretnénk oktatni, bizony szükséges differenciálni.

Ahhoz viszont, hogy mindez fizikailag is megvalósítható legyen, mindenképpen olyan osztályokra van szükség, amelyeket nem kell túl sok csoportra bontani.