Mottó:
"Ügyelj a gondolataidra, mert azok határozzák meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok határozzák meg tetteidet!
Ügyelj tetteidre, mert azok határozzák meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok határozzák meg a sorsodat!"
A tanítási-tanulási folyamat, illetve annak tartalmi tervezése egy meglehetősen elvont kérdés, ráadásul a téma magába öleli annak legfőbb célkitűzéseit is, amelyekre egy gyakorló pedagógus csak hellyel-közzel lehet hatással. Jellemzően "felülről" mondják meg, hogy mi legyen az elérendő cél. Persze, tartalmilag. És a mérés is tartalmi.
Ugyanakkor jogos felvetés, hogy az írott szabályok mellett íratlanok is léteznek, és ez utóbbiak sokkal kevésbé mérhetőek. És joggal kérdezhetjük, hogy fontosak-e egyáltalán, ha senki sem méri őket?
A tanítás és a nevelés fogalma történetileg is egybecseng. A tanár, tanító egyúttal nevelő is, aki a tanulók jellemét, önértékelését, jövőképét is óhatatlanul alakítja. Ezek pedig néhány évtized alatt meg fogják határozni, hogy a leendő felnőttek mennyire tudnak emberileg és szakmailag érvényesülni az életük során.
A szörnyű itt az, hogy az igazán fontos és értékes változásokat nem tudjuk mérni, csak hosszú időtávon. Amit pedig minden évben mérni tudunk, azok csak indikátorok, bizonytalan minták a képességek és mentalitás egy szűk területén.
Szóval, az íratlan célok nemcsak léteznek, de életeket, sorsokat fognak eldönteni. Sokkal fontosabbak tehát, mint az írott szabályok, és mégis sokkal kevesebbet foglalkozunk velük.
Másik oldalról közelítve a kérdést, egy turbulensen változó világban élünk. Mire a mi mostani diákjaink a munka világába eljutnak, mindaz a tudás, amit most tanítani próbálunk nekik, nagy mértékben átalakul, amortizálódik, elévül. Tehát az oktatás célja nem első sorban az ismeretek átadása kellene, hogy legyen, hanem pont az ismeretek megszerzésének a tudása. Az örökös változni, megújulni tudás. A saját képességek csúcsra járatásának tudása.
Az egész folyamatnak különleges színezetet ad, hogy tevékenységeink és mindennapjaink egyre nagyobb része helyeződik át az online térbe, és az itt követett viselkedés vissza fog hatni a mindennapjainkra, a valós életünkre. Egyre nagyobb szerepe lenne annak, hogy tanulóinkat arra tanítsuk meg, ahogyan az interneten "viselkedni" illik.
A web egy fantasztikus lehetőség mindannyiunknak a fejlődésre, és arra, hogy a közösségért tegyünk valamit.
Gyakorlatilag bármikor megoszthatunk másokkal értékes tartalmakat - és értékteleneket is. A felelősség a miénk, hogy melyiket választjuk.
Adott a lehetőség, hogy saját tapasztalatainkat, tudásunkat megpróbáljuk másokkal is közölni - a felelősség a miénk, hogy milyen tapasztalatokat és hogyan fogunk megosztani.
Cserében a számunkra is adott a lehetőség, hogy mások tapasztalatait, tudását elolvassuk, és azokra támaszkodva építkezzünk a saját életünkben. A felelősség viszont ismét a miénk.
Az internet adta lehetőségek ugyanis már ma is sokszorosan felülmúlják azt a tudásszintet, amit az iskolai tananyag képvisel, ráadásul tanulóink életük során számtalan esetben rá lesznek kényszerítve, hogy tudásszerzés vagy tudás-létrehozás céljával használják az internetet. Amit ma nem tanulnak meg, vagy 10 év alatt megváltozik, azt innen fogják pótolni.
A pedagógia értékelésében a digitális írástudás jelenleg szinte egyáltalán nem jelenik meg, holott ez is sokkal fontosabb lenne, mint a tudásmorzsák fejekbe való bepréselésének művészete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése