A hazai oktatás tervezése jelenleg felülről lefelé történik. A Nemzeti Alaptanterv alapján vezethetők le az intézményi pedagógiai programok, és e kettő keretein belül jönnek létre a helyi sajátosságokhoz igazodva a tanmenetek, tematikus tervek és óratervek. Speciális esetekben, illetve erre szakosodott oktatási intézményekben a blokkosítható, több tantárgy oldaláról is megközelíthető témaköröket ún. epochákba foglalják, amelyek több napig, esetenként hetekig tartó, sokrétű, rendszerszintű feldolgozást tesznek lehetővé.
Talán a gyakori paradigmaváltásnak köszönhető, hogy a magyar közoktatásban a tervek mindig újratervezésre szorulnak, és ma biztosan nem mondható el, hogy egy kialakult rend szerint zajlik az oktatás. A szakértők az oktatást egy hatalmas óceánjáróhoz szokták hasonlítani, amelynél csak lassú irányváltoztatásra lenne lehetőség, hiszen a rendszer tehetetlensége nagyon nagy. A lényeges változtatásokat 10 éves időtávra kellene ütemezni, ám a jelenlegi jogszabályi háttér néhány évenként megváltozik. Bízom benne, hogy a jogszabályalkotók is hamarosan megtalálják azt a szakmailag is alátámasztható irányt, amely hosszú távon meghatározza majd az oktatási rendszer sorsát.
A jelenlegi, turbulensen változó környezetben minden érintett megszenvedi a kapkodó intézkedések következményeit, beleértve ebbe a munkáltatókat, a tanulókat, a pedagógusokat és az intézményeket is.
A rendszer képtelenségét, és tökéletes gyakorlati megvalósításának problémáit egy korábbi, tükörosztályos bejegyzésemben is érintettem, amely elolvasható itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése