2016. szeptember 30., péntek

A problémamegmaradás törvénye

Ismét érdekes tapasztalatokkal zártam a hetet. A tények persze valójában egyáltalán nem újak, csak most talán jobban észreveszem őket.

A problémák ugyanis nem tűnnek el, csak átalakulnak. Miért is tűnnének el, hiszen én is, a tanulók is, és a tananyag is ugyanazok maradtunk. S bár kis mértékben változott már a hozzáállásunk, ez nem old meg minden problémát. A fegyelmezetlen osztály fegyelmezetlen maradt, a lusta lusta maradt, és a dolgozatot halogatók, ha rajtuk múlna, örökkön-örökké a halogatást választanák.

A számomra legemlékezetesebb eset mégis egy örömteli pillanat volt. Hadd kezdjem ezzel. Egy őszinte, emberi megnyilvánulás egy fiútól, aki a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb, és mégis a hiúságomnak annyira hízelgő kérdést tette fel nekem:
"Tanár úr, maga annyira okos. Hogy lehet, hogy még nem milliomos? Pontosan tudja, hogyan kell vezetni egy céget, ezzel nagyon sokat kereshetne."

Az első gondolatom annyi volt, hogy "aki nem tudja, tanítja". Hisz ezt az ironikus kis mondást annyiszor hallottam már. Persze, ez sohasem rám vonatkozott. ;)

Ilyenkor is rájövök, miért is szeretem annyira ezt a korosztályt. Most még ítéletektől mentesen, egyszerűen, logikusan közelítik meg az új kérdéseket. És külön megtisztelő volt a számomra, hogy ez a fiú feltette nekem ezt a kérdést, mert ez nyitottságot jelent a részéről. A főiskolán nekem is volt egy tanárom, akitől megkérdeztem volna ugyanezt, de sosem került rá sor. Vajon miért?

Miután a csoportnak kiosztottam a feladatot, leguggoltam hát a gyerek mellé, és elmondtam neki, hogy milyen sokra értékelem a családomat, a feleségemet, és mennyire szeretek játszani a gyermekeimmel, és a tanári szakma mindezt lehetővé teszi. Elmondtam, hogy a pénz egyáltalán nem az egyetlen érték ebben az életben, és ezt komolyan is gondolom. És végül elmondtam, hogy azok az emberek, akik egy zsák pénzt keresnek, szép házuk van, drága autókkal és elegáns ruhákban járnak, és igazgató úrnak vagy asszonynak szólítják őket, milyen komoly árat fizetnek ezért. A legtöbben igazából boldogtalanok, rosszul alszanak, kiüresednek, és egy idő után a munkájukon kívül semmi más értelmet nem találnak az életben. Persze, ez szélsőség, de túl sok ismerősömre ráillik a leírás.
Örülök, hogy kimondhattam ezeket a szavakat, mert így legalább esélyt kaptam rá, hogy megfogalmazzam a hitvallásomat.

Szóval, a problémamegmaradás. Szakmai szemmel a héten a tanulási nehézségek kerültek a figyelmem középpontjába. Amióta közgazdaságtant tanítok, rendszeresek voltak a panaszok, hogy egyes tanulók egész délutánokat foglalkoztak a könyv néhány fejezetével, mégis gyenge dolgozatot írtak. Több tanulót meg tudnék nevezni, akiket érint ez a probléma. Most kicsit jobban odafigyeltem rájuk, és megpróbáltam elemezni, mi lehet a legfőbb gondjuk.
Rájuk az a jellemző, hogy nem értik meg a fogalmakat. Arra még nem tudok rájönni, hogy mi lehet ennek az oka, és mi a megoldás, de jelen helyzetben úgy tűnik, két rossz közül lehet választani.
  • Az egyik rossz, ha a könyvben található többsoros, feleslegesen felduzzasztott definíciókat próbálja megtanulni, mint egy verset. Persze, így nagyon sok verssort kell megtanulnia, és a végén összekeveri. Arról nem is beszélve, hogy ez egyáltalán nem jelent valós tudást, a végén fogalma sem lesz, melyik definíció mit takar.
  • A másik rossz, ha kijelölöm nekik az adott definíció kulcsszavait. Ezzel is az a legfőbb gond, hogy úgy tanulják meg, mint egy verset. A dolgozatban pedig jó esetben leírják a definíció kulcsszavait, de látszik, hogy nem igazán tudják, miről is szól maga a fogalom. Ez a néhány tanuló még mondatba sem tudja foglalni azokat.
Mi lehet hát a gond? Szövegértési probléma? Elemző-képesség hiánya? Átélés, befogadás hiánya?...

De legalább motiváltak. A dolgozat előtti szünetben néhányuknak ismét elmagyaráztam egy rendszerezési módszert. A módszert a könyv nagyon rosszul tálalja, ha nem vagyok elég figyelmes, engem is képes összekeverni. Ehhez felrajzoltam egy kis táblázatot, amely rendszerezi a kérdést. És a dolgozat előtti szünetben derült ki a számomra, hogy nem is értik, hogy mire jó az a táblázat... Pedig az órán két számpéldán is levezettük, benyilaztam, hogy mit miből tudunk kiszámítani. S a logikája valahogy mégsem ment át...

Az is döbbenet, hogy a dolgozat előtt két órán át ismételtünk, és akkor is alig jött elő, hogy ezzel probléma lenne.

Egyelőre maradok a probléma felvetésénél, még nincs meg a biztos és jó válasz.

A másik osztályban már elkezdtem kicsit máshogyan kezelni a kérdést. Hagyom, hogy először a tanulók próbálják értelmezni a könyvben található fogalmakat, definíciókat, és közben próbálom őket arra sarkallni, hogy megtalálják azok lényegét. Próbálok velük közösen gondolkodni, hogy a végén ők találják ki a kulcsszavakat.

Nehéz menet lesz, de talán így szert tesznek majd lassanként azokra a képességekre, amelyek a megértést szolgálják.

S persze nekem is sokat kell fejlődnöm, hátha én is szert teszek valamilyen oktatási készségre, ami segít ebben. Ennek érdekében úgy döntöttem, hogy feldolgozom egy szakkönyv tanulásról szóló fejezetét. A szakkönyv: Báthory Zoltán: Taunlók, iskolák - különbségek c. könyve, amelyben a II. fejezet címeA tanulásról. A könyv szakmai részével viszont nem szeretném ezt a blogot terhelni, azt egy másik oldalon helyeztem el, Szakmai anyagok címszó alatt.

2016. szeptember 24., szombat

A szellem a palackból

Mint a szellem a palackból, úgy szabadultak ki a gondolataim és csak jöttek, jöttek az új ötletek.

Igen, a módszer lényege, hogy a tanulók otthon nézzék át az új tananyag alapfogalmait, de ehhez valami iránymutatásra van szükségük. Hétfőn reggel elkezdtem hát gyártani a kérdéseket, amelyekre majd meg kell keresniük a választ. A kezdeti sikerek arra buzdítottak, hogy további három osztálynál is kipróbáljam ezt a módszert. Minden szabad és felszabadítható percem a tankönyvek elemzésével, kérdések és feladatok kiötlésével telt el. A hét minden napján legalább egy órával később értem haza, mint korábban.
Rájöttem arra, hogy egy jól kitalált kérdés- és feladatsor pontjai tetszőlegesen feldolgozhatók otthoni munkában, vagy akár az órán is, egyénileg, vagy csoportosan. Csütörtökre már rutinosabb lettem, egész témaköröket dolgoztam fel így. Témazárótól témazáróig.
Sokkal tudatosabbá, letisztultabbá vált a fejemben a tananyag, és annak a lényegi, fontos részei. Könnyebb, áttekinthetőbb lett az egész folyamat.

A fogadtatás? Talán mondhatom, hogy a siker osztatlan. A tanulók minden csoportban érdeklődéssel fogadták az új rendet, és minden csoport a rá egyébként jellemző szorgalmának megfelelő minőségben dolgozta fel a kijelölt tartalmakat. Persze, a kicsik voltak a legaktívabbak.

Nagy hatással voltak rám Ollé tanár úr arra irányuló megjegyzései és példái, hogy meg kell ismernünk a diákjainkat, és ha problémák merülnek fel, az alapvetően a tanár hibája, és ő tudja megoldani azokat. Tehát igen, ez az én feladatom.

Engedékenyebb lettem.
Engedtem a tizedikesek kérésének, hogy a dolgozatot toljuk el egy órával, és előtte ismételjük át még egyszer a fontosabb kérdéseket. Érzékelhetően jobb dolgozatot írtak, mint ami rájuk jellemző volt korábban.
A kilencedik és tizenkettedik osztályban még egyszer megírattam ugyanazt a kérdéssort. Szerintem nincs ezzel probléma, hiszen minden kérdést feltettem nekik, amit a fejezetben fontosnak ítéltem. Másodszorra persze jobbak lettek az eredmények.
Lehet, hogy egyébként pont azzal szúrjuk el, hogy nem pontosítjuk kellően azon kérdések sorát, amelyek a dolgozatban előkerülhetnek?

Több osztálynál bevezettem időszakosan, hogy párban értékelem a dolgozatokat. Ez nagyon hatékonynak bizonyult. Először a legjobbak választhattak párt maguknak, majd lefelé haladva a többiek. Az órai feladat az volt, hogy kérdezzék ki és készítsék fel egymást az adott 10-20-30 kérdésből. Összedugták a fejüket, és csak néztem, hogy az addig teljesen passzív gyerekek miként válnak lendületes, érdeklődő, egymásra odafigyelő párokká. Én meg csak jártam-keltem közöttük, és figyeltem, hogy ki hol szorul segítségre, vagy hogy ki az, aki éppen a matek háziját szerette volna másolni. Furcsa volt NEM a középpontban lenni.
A párban értékelés viszont nem volt mindenhol annyira örömteli. Engedtem abban, ha a pár egyik tagja ötöst, a másik négyest írt, mindketten ötöst kaptak; hármas-négyesre mindketten négyest stb. De volt néhány pár, ahol ennél nagyobb volt az eltérés. Mit kezdjek azokkal, akik 3-as 5-öst írtak? Volt egy pár, ahol az eredmény 1-es és 5-ös volt. (ők nem voltak túl hatékonyak)

Itt jött a felelősség gondolata. Elmondtam nekik, hogy minden tettünk és döntésünk hatással van másokra is, ez a felelősség lényege. És minden párra rábíztam, hogy az egyéni eredményeiket, vagy az átlagolt eredményeiket szeretnék-e megkapni. Jó kis lecke, nehéz döntés - nem hoztam meg helyettük. De gyorsan megoldották, a közösségi szellem diadalmaskodott. Egyetlen pár volt, amely végül inkább az egyéni eredményeket kérte.

Sok az új tapasztalat, és nagyon fárasztó volt az átállás. De látom benne a lehetőségeket. Már most jobban ismerem a tanulóimat, mint amennyire ismerni szoktam őket a félévi értékelésnél. És ez naaagyon jó érzés. Sokkal motiváltabbak, érdeklődőbbek lettek, és jobb lett a tudásuk is. Ez pedig külön nagy öröm. Ha ez később is így működik, akkor megéri a fáradságot.

Ti mit gondoltok, érdemes-e (szabad-e) előre kiadni a kérdéssort, amelyből a dolgozatkérdések majd kiválasztásra kerülnek?

2016. szeptember 17., szombat

Tükrözött osztályterem

Bizonyos értelemben kezdő pedagógus vagyok. Igaz, 14 évet lehúztam a felsőoktatásban, de középiskolában csak most kezdtem a második tanévemet.
Mint tapasztalatlan légy a pókok között, néha úgy érzem magam a kollégáim körében. Pedig szeretjük egymást, jó így. Közgazdász vagyok, nem pedagógus, de ami késik, nem múlik. Az első napom már az egyetemen is megvolt.

Roppant felvillanyozott néhány dolog, amit ma hallottam az előadáson. Tavaly is folyton kerestem a módját, hogyan tudnék jobb órákat tartani. Hogyan tudnék motiválni. Fegyelmezni. Érdeklődő gyerekeket szeretnék, akik számára élmény az ismeretek begyűjtése. Sajnos azonban sem a kollégáim, sem a diákjaim nem tudtak érdemi ötleteket adni, amelyek működtek volna. Hogyan is tudhattak volna. Hiszen ők is a RENDSZER részei, és ugye Einstein óta tudjuk, hogy a problémákat nem lehet azzal a megközelítéssel megoldani, amellyel létrehoztuk azokat.

Aztán ma volt egy előadás az egyetemen, a tanítás-tanulás elmélete címmel. Itt olyannyira megtetszett az egyik bemutatott reformpedagógiai módszer, hogy azonnal el is döntöttem, hogy kipróbálom. Az a neve, hogy "tükrözött osztályterem".

Ötletes, mi? Elsőre, a neve alapján el sem tudtam képzelni, mit jelenthet.

Tanítok egy kilencedikes osztályt. Ők most jöttek az általánosból, lövésük nincs, mi az a közgazdaságtan. Igaz, hogy a tananyaguk nem túl nehéz, viszont jó sok. És ráadásul nekik minden új. Minden közgazdasági fogalom, minden szakkifejezés. És ha ez nem lenne elég, a szakképzési kerettanterv 50%-ban határozza meg ennél a tárgynál a kettes ponthatárát. Bizony, nem egyszerű a dolguk.

Jelen blogban első sorban rendszeresen dokumentálni szeretném a tapasztalataimat erről a módszerről. Kipróbálom. Jól-rosszul, de valahogy működnie kell. Másodsorban, van némi kötelezettségem a tanítás-tanulás elmélete c. tárgy teljesítésével kapcsolatban - és az ide vonatkozó jegyzeteket is valahol itt fogom elhelyezni.

Szóval adott egy kilencedik osztály. Gazdasági és jogi alapismereteket tanulnak. A könyvük jól használható, a definíciók két-három kulcsszóval leírhatóak, a kifejtős kérdések is viszonylag egyszerűek.

Az órát eddig úgy tartottuk, hogy kezdetben megbeszéltük az előző órai anyaghoz kapcsolódó házi feladatot, majd az új anyagot beszéltük át, aláhúztuk a könyvben, amit meg kell tanulniuk, és az óra végén egyénileg kellett megválaszolniuk a fejezethez tartozó kérdéseket - házi feladatban befejezni.

Múlt héten, három órai anyagból megírtuk az első dolgozatot. 2,54 lett az átlag, három ötös, hét egyes. Pedig ők mindannyian 4 egész feletti átlaggal jöttek ki az általánosból. A dolgozathoz összesen kb. 10 db két-kulcsszavas definíciót kellett megtanulni, és 6 db kifejtős kérdést. A kérdéseket tulajdonképpen előre tudták. Egyáltalán nem vagyok elégedett ezzel a teljesítménnyel.

Hétfőtől megfordítom a tanulás menetét a módszer értelmében - ahogyan én értelmezem azt. Kíváncsi leszek az eredményre.
A következő óra végén röviden ráhangolom őket az új témára. Ezután kis cetlit kapnak kérdésekkel, amelyekre otthon meg kell keresniük a választ a könyvben. Az új anyagot tehát házi feladatként, a kérdések alapján fogják feldolgozni. A következő órát a feladatok megbeszélésével kezdjük, amihez osztályzat nélküli formatív értékelés kapcsolódik (figyelitek, milyen szavakat tanultam ma?:-)). Ezután kapnak pár másik feladatot a témához, amit órán kell megoldaniuk.

Drukkoljatok! Majd megírom, hogy mit hozott a következő tanítási hét...